Az én „sikértörténetem”…

2020 tavaszán sütöttem életem első kovászos kenyerét. Lapos volt és tömör és nyirkos a belseje, de férjem hihetetlen lelkesedéssel vetette rá magát 🙂

Valami olyan mélyen megérintett a kenyérsütésben, hogy nem tudtam abbahagyni és egyre többet sütöttem, gyakoroltam.

Egy születésnapi bulin (ahová természetesen – mint mindenhová IS – kenyeret vittem ajándékba), miután felvágtuk a veknit, azt találtam mondani, hogy bárcsak többet süthetnék! Erre a házigazda azt válaszolta, hogy: „Ha sütnél, én vennék!”

Ő volt az első vevőm.

Aztán lett még egy és még egy… lett két háztartási sütőm, aztán egy dagasztógépem, kistermelő lettem és kinőtt a teraszunkon egy pékműhely – valahogy meg akart születni… mi meg csak kapkodtuk a fejünket.

Évtizedek óta sokszor mondogattam, hogy valami pici, családi dolgot szeretnék itthon csinálni, hogy ne kelljen sehová mennem erről a csodahelyről, ahol élünk, de csak most értettem meg, hogy mi is ez.

Hazaértem.